Róma az ellentétek városa. A több ezer éves kultúra és a modern élet oly természetességgel fér meg egymás mellett, mint kevés helyen, a világon. Bár az örök város utcáit mostanság Lamborghinik és Alfa Rómeók koptatják, és a tógás rómaiakat is felváltották az Armani öltönyös turisták, ma is árad belőle a nagyság, a hatalom az elpusztíthatatlanság: térdre kényszeríti a látogatót.
Valóságos kultúrsokk! Lépten-nyomon ókori és középkori műemlékekbe botlunk. Fenséges paloták, diadalívek, Piazzák, bazilikák, termek rejtik Raffaello, Sanzio, Bernini, Boticelli, Caravaggio és Michaelangelo műveit. Róma neve összeforrt a szökőkutakkal, az Angyalvárral, a Spanyol lépcsővel, a Colosseummal és a Forum Romanummal, a Pantheonnal és a keresztény katakombákkal.
Ezek azok, melyeket egyetlen Rómába látogató sem hagyhat ki.
Róma talán az egyetlen olyan város, mely szinte semmit nem változott az elmúlt évtizedekben. Ma is pont úgy néz ki, mint a hatvanas években, mikor Fellini mester az Édes életben fürdeni küldte Ekberg kisasszonyt a Trevi kútba, és ezeken az utcákon száguldott végig Vespájával Audrey Hepburn. Ám Rómát épp ezek, az állandóság és az ellentétek teszik felejthetetlenné. Apropó Trevi! A kútba naponta turisták ezrei hajigálnak érméket, háttal állva, a válluk felett, hogy – hiedelmük szerint – visszatérhessenek Rómába. A lelkesedés még azokat is elkapja, akik egyébként nem babonásak. (Azért a kutat szemből is illik megnézni, mert káprázatos.) Egyébként a pénz felének sorsa kevésbé romantikus: az a takarító cég halássza le, amely gondoskodik a kút és környéke tisztaságáról. A másik felét, pedig a Caritas katolikus jótékonysági szervezet kapja.
No, de ha már romantika, akkor tegyünk egy sétát éjjel a kivilágított városban. Teljesen más arcát mutatja. Ha valamihez értenek az olaszok, az pont ez: „dolcsevitá”, fényár, enoteca-kból kiszűrődő halk zene, nosztalgia, virágtenger. A csábítás teljes arzenálját felsorakoztatják, így a komorabb lelkületű vándorok is hamar bűvöletbe esnek, ha nem figyelnek.